2024.04.30. 09:00
Győzelmi kényszerben fogadja az Alba Fehérvárt az NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász kedden az Alba Fehérvár együttesét fogadja a Tiszaligetben 18 órakor az elődöntő második mérkőzésén, amelyet az M4 Sport élőben közvetít majd.
Legutóbb szombaton, Székesfehérváron találkoztak a csapatok, és habár szorosan alakult a mérkőzés, sőt, félidőben még vezetett is az NHSZ-Szolnoki Olajbányász, végül kilenc ponttal, 92–83-ra Alejandro Zubillaga együttese nyert.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Arconic-Alba Fehérvár
Kedd, 18.00
Hátrányba került tehát Oliver Vidin együttese a három sikerig tartó párharcban, emiatt pedig győzelmi kényszerben lépnek pályára kedden a piros-feketék, hogy életben tartsák esélyeiket a döntőbe jutásra. Az Alba otthonában ugyanis még egyik csapatnak sem sikerült nyernie a szezonban, így a hazai meccseket muszáj lenne hozniuk a Tisza-partiaknak, emellett pedig egy idegenbeli bravúrra is szükségük van a továbbjutáshoz.
Az előző mérkőzésen főleg a második negyedben dominált a Szolnoki Olajbányász, amely 49–47-re még vezetett is a nagyszünetben, a fordulás után viszont olyan hibák csúsztak be, ami miatt már nem tudta tartani a lépést a Fehérvárral.
Erről beszélt a csapat edzője, Oliver Vidin is az első összecsapás után. A szerb tréner elmondta, hogy együttese felülmúlta ugyan az Albát az első félidőben – különösképp a második negyedben, amikor 35 pontot dobtak a Tisza-partiak –, ugyanakkor kiemelte, hogy kilenc büntetőt is elhibáztak a mérkőzésen, ami sajnos visszatérő probléma a csapatnál. Emellett pedig fontos pillanatokban ziccereket hibáztak. Ennek ellenére viszont tudja, hogy együttese nem a legjobbját nyújtotta szombaton, és bízik benne, hogy jobb formába kerülnek keddre majd.
– Ennél többet tudunk, mint amit az első meccsen mutattunk – erősítette meg edzője állítását Rudner Gábor. – Nyitott meccs volt, de jobban kell figyelnünk a ziccereknél, hogy értékesítsük azokat, és ne tudjanak gyors támadásokat vezetni. Úgy gondolom a második félidőben nem a saját játékunkat játszottuk, a hazai mérkőzésen szervezettebbeknek kell lennünk, amire képesek is vagyunk. Az Albához igazítjuk a taktikánkat, támadásokban jobban kell fókuszálnunk, hogy megakadályozzuk a Fehérvár gyors tranzíciós játékát, illetve az alsó poszton dominánsabbaknak kell majd lennünk a győzelem érdekében.
További párosítás: ZTE–Falco KC, 18.00