Finomságok

Leszögezném, hogy nem vagyok egy konyhatündér. Próbálkozom, ehhez kétség sem fér, de akadnak ételek, amiket inkább meghagyok a szüleimnek, hogy ők varázsolják a terített asztalra. Tipikusan ilyen például a körömpörkölt. Időnként azonban egy-egy recept olvasása közben kedvet kapok, hogy a szerény konyhámban megvalósítsam azokat. Jellemzően ez inkább kevesebb, mint több sikerrel történik. 

És persze a kudarcok nem adnak túl sok lendületet ahhoz, hogy újra próbálkozzak, pedig igenis kellene. Már csak azért is, hogy a családi hagyományok ne vesszenek el az én kétbalkezességem miatt. Időnként pont e kapcsán jut eszembe, hogy vajon az én lányaim honnan tanulják majd meg a töltött káposzta, vagy az igazi gulyásleves elkészítését. Éppen ezen gondolkodtam akkor is, amikor a hétvégén a Jászkun Gasztro udvar rendezvényén sétáltam végig. A szolnoki campus előtti teret finomabbnál finomabb illatok lengték be. Minden étel kóstolásra csábított. Hagyományos ízekből és hungarikumokból sem volt hiány és mivel a magyar konyhát részesítem előnyben, igazi kánaánként hatott rám ez a gasztronómiai élmény. 

Igen ám, de ettől még nem lettem jobb szakács, viszont született bennem egy elhatározás. Hogy ne csak a gyermekeim, hanem az unokáim is élvezhessék ezeket az ízeket, nekiállok és próbálkozom. Hogy a kitartásom egy hétig tart vagy esetleg meghatározza a következő évek ebédjeit, még nem tudom. De remélem, hogy a gyorsan elkészíthetők mellé, a hagyományos ételek is bekerülnek ezután a családi menübe.